Kicsit kifújták magukat a versenyzők a szerdai menet után. Mindkét fém eljutott az ellenállásig (1730 ill. 33,8), de érthető okból nem volt meg az erő bennük a továbblépéshez. Az ázsiai kereskedés csendes volt (ne feledjük, a kínai újév miatt egész héten szünetel a termelés). Zárni mindenesetre magasabban sikerült a nyitóárnál, ami jó hír.
A továbblépéshez szükséges az 1705/33 feletti mai zárás. A folytatásban aztán jöhet az 1730(50)/34, aztán 1800 és 35,5-37. Várhatóan nő a volatilitás a piacon (különösen az ezüstre vonatkozóan), és törvényszerű, hogy a szép felfutásokat szükségszerűen kísérő visszaesés is utolér bennünket szépen lassan.
Nagyjából az 1750/34 (jobb esetben 1800/37) vonalak környékéről fordulunk majd vissza, kb. 1650/28ig. Egyelőre még korai shortban gondolkodni, inkább használjuk ki a völgyeket, és vásároljunk ott kisebb mennyiségekben.
Készüljünk fel arra is, hogy az emelkedést követő profitrealizálás a nap végén megfogHATja majd a szinteket, DE hétfőn a szünetet követően újra beszállnak a kínaiak, és inkább venni, mint adni fogják az aranyat. Érdemes a hétvégére longban maradni.
Az euró folytatja hegymenetben, még legalább egy hétig, hiába érkeznek aggasztó adatok - most épp a portugálok felől. Várható, hogy rövidesen (egy közbeiktatott eséssel 1.303ig) megcélozza az 1.325ös szintet - ehhez elengedhetetlen, hogy 1.307 felett tudjon zárni. A dollár eközben lefelé tart, és legfeljebb felpattanásokra képes, egyelőre.
Napi színes hír:
India fizikai arannyal fizethet Iránnak a vásárolt olajért.
Mai pivot-pontok:
Támasz3 T2 T1 FordulóPont Ellenállás1 E2 E3
E 32,2 32,6 33,0 33,4 33,8 34,2 34,6
A 1678 1691 1705 1718 1732 1745 1759
Az átlagok/indikátorok továbbra is felfelé mutatnak. A támasz/ellenállásoknál jóval életszerűbb lett a helyzet, ahogy közelebb kerültek egymáshoz.