Az ezüst csütörtökön még csak bemelegített, aztán pénteken igazán szépet dobbantott, és a nap végére magabiztosan legyűrte a 32 dolláros szintet (mindehhez semmi köze nem volt az aranynak, bár korábban ezt feltételeztük). Ma hajnalban is folytatta a menetelést, az ázsiai kereskedésben közvetlenül 32,5 alá érkezett - igaz, az EU-s reggelben ebből kb. mindent vissza is adott.
Eközben az arany maradt a saját tempójában, és minimálisat haladt csak előre. Viszont (egy kivétellel) egyre magasabb zárásokat produkált, és állhatatosan újabb és újabb napi csúcsokat ért el. Ma délelőtt már 1670 felett jár, visszatesztelve az immár támasszá vált 1665ös múlt heti ellenállást. A grafikon képe alapján 25-26án, kb. 1675ről várható meredek változás.
Az euró egyelőre nem bírt az 1,3as lélektani szinttel (nem hatotta meg Horvátország EU-s csatlakozása). Meghatározó lehet a dollár jövendő menetiránya (a hétvégén a 80as szint még épp elbírta - ha elbukik, hamar jön a 79, és az kifejezetten jó a fémeknek). Egyebekben rövidtávon maradt az 1,32-35 cél, ahonnan a következő negatív hullám indulhat.
A jelek szerint egyes befektetők egyre inkább az aranyat preferálják menedékeszközként a dollár helyett, vagyis a közelmúlt szoros eurusd/arany paritása lazulni látszik.
Események a héten:
- Eu-s pénzügyminiszteri találkozó hétfő du. (téma: görög csőd elkerülése);
- Obama beszéd kedd éjjel;
- FED kamatdöntő ülés szerda (előrejelzés az alapkamat változásának IDŐPONTJAIRÓL);
- USA munkanélküli adat csütörtök (fokozott figyelem!);
- USA GDP péntek (várhatóan 3%os bővülés);
Mai pivot-pontok:
Támasz3 T2 T1 FordulóPont Ellenállás1 E2 E3
E 31,3 31,6 31,7 31,9 32,0 32,3 32,4
A 1658 1660 1662 1665 1667 1669 1670
Az átlagok/indikátorok felfelé mutatnak, a támasz/ellenállások viszont az arany esetében kimondottan szűknek tűnnek.